Az új Toyota Prius csak konnektorról tölthető hibridként kapható

Toyota Prius 2023

25 évvel az első Prius bemutatása után a Toyota most a hibrid veterán ötödik generációját mutatja be. Már nem full hibridként jön!

Az első Priust 1997- ben mutatták be Japánban. 25 évvel később a Toyota bemutatja a hibrid autó ötödik generációját. Németországban 2023 nyarától lesz kapható – és csak konnektoros hibridként lesz elérhető!

Amikor a Toyota Prius 1997-ben debütált Japánban, ez volt az első hibrid jármű, amelyet tömeggyártásra terveztek. 2000-től nemcsak Jpánban kínáltak átdolgozott Priust. A Toyota azonban a második generációval (NHW20) érte el az áttörést, amely 2003-tól volt elérhető, és még ma is gyakran megtalálható az utakon. Ezt követte a 3. és 4. generációs Prius , amelyek a full hibridek mellett plug-in hibridként is rendelhető volt.

Az elmúlt években azonban a verseny egyre nagyobb lett, legyen szó hibrid vagy elektromos autókról. Ennek eredményeként a Toyota 2020 nyara óta nem kínálta a Prius hibridet Németországban, és 2022 nyarán a Prius plug-in hibridet is kivette a kínálatból.

A Toyota most újra támad az ötödik generációval.

Toyota Prius 2023

Teljesen új a Toyota Priusban

Az ötös számú Prius ismételten ferdehátú, a Priusra jellemző ék alakú amolyan csótány forma. A GA-C platformon alapul, amelynek célja a súly csökkentése és a merevség növelése.
A szélvédő nagyon lapos, a vonalak pedig aerodinamikailag kifinomultak. Az új Priusnak tehát még hatékonyabbnak kell lennie, mint elődei. A japánok a C-alakú fényszórókkal ellátott, feltűnő elejét kalapácsfejű kialakításnak nevezik, az új Prius hátulján pedig folyamatos lámpacsík található. A tető fekete, így a Prius sportosabbnak és laposabbnak tűnik.

1,42 méterével pedig az új Prius valójában öt centivel laposabb elődjénél. A hossza 4,6 centiméterrel kevesebb, mint korábban (most 4,60 méter), a tengelytáv nem változott, 2,75 méter.
A Priuson fekete fényes műanyag burkolatok vannak a kerékjáratok körül, amitől az amúgy is nagy, 19 colos kerekek még nagyobbnak tűnnek. A hátsó ajtókilincsek a C-oszlop előtt vannak elrejtve.

Prius csak konnektoros hibridként

A kezdeti találgatások után mára világossá vált a hajtás kialakítása. Németországban csak konnektoros hibridként kínálják az új Priust, full hibrid már nem lesz a kínálatban, ez a lépés nem meglepő, elvégre a Toyota 2020-ban full hibridként kivette a forgalomból az előző modellt.
Ami azonban meglepő, az a teljesítmény hozama. Míg a Prius No. 4 konnektoros hibridként maximum 122 LE-t produkált, addig az új Prius teljesítménye jóval magasabb. A 148 LE-s kétliteres benzinmotor és az első tengelyen egy 120 kW-os (160 LE) villanymotor 223 LE rendszerteljesítményt biztosít. A menetteljesítményt, a fogyasztási értékeket vagy a tisztán elektromos hatótávot a Toyota azonban egyelőre nem árulta el.

Toyota Prius 2023

Rendezett pilótafülke az új Priusban

A Prius pilótafülke rendezett és áttekinthető kialakítású. A legfontosabb vezetési információkat tartalmazó hét hüvelykes képernyő magasan, a kormány mögött található.
A Prius belseje nem izgalmas, de világosan megtervezett. A Toyota alacsony üléspozíciót és intuitív kezelést ígér.
A középkonzolban sokkal nagyobb érintőképernyő található, benne a klíma vezérlőegységgel.

Piaci bevezetés 2023 nyarán

A Toyota Prius még nem kapott homologizációt, de a japánok legkésőbb a piaci induláskor megteszik ezt. Németországban a Toyota Prius ötödik generációja 2023 nyarától lesz elérhető. Az árakról egyelőre nincs információ.

az autoblid.de cikke nyomán