www.auto2.hu Hová úszik az aszfalt?
Nincs pénz az útjavításra, mondják a szakemberek. Lehet, hogy a költségvetés elfogadásakor még megvan, de mire a gödör szélére ér az aszfalt, már erősen el is fogyott, annyira, hogy nincs is. Persze csak jelképesen, mert nem az aszfalt tűnik el a rendszerből, hanem a pénz. tovább...
Bemutatta új szabadidő-terepjáróját a Land Rover. A korábbi LRX tanulmányautó szinte változtatás nélkül megvalósult szériaváltozatát Range Rover emblémával árusítják majd.
Negyven éves a Range Rover, és ebből az alkalomból nem csak születésnapi partit tartottak, hanem bemutattak egy új modellt is, a Range Rover kínálatának harmadik, egyben legkisebb tagját. Az Evoque névre hallgató újdonságot korábban Land Rover LRX néven tanulmányautóként már láthattuk, és a szériamodell meglehetősen sokat megőrzött a sportos prototípus vonásaiból. A gyártó végül úgy döntött, hogy nem a Land Rover, hanem a Range Rover neve alatt hozza forgalomba az Evoque sorozatgyártásra szánt kivitelét, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy sportos prémium modellről van szó. A hatalmassá nőtt Range Rover és a nem sokkal kisebb Range Rover Sport mellett a Range Rover Evoque lesz a paletta harmadik tagja.
Az Evoque formája szinte megszólalásig hasonlít az LRX tanulmányautóra, azaz nem csak annak áramvonalasított frontrészét, de lejtős tetővonalát, fekete ablakoszlopait és hátrafelé erősen elkeskenyedő oldalablakait is örökölte. Az Evoque belső teréről és műszaki részleteiről ugyanakkor még nem sokat árult el a gyártó. Annyit lehet tudni róla, hogy első kerekein hajtott és összkerékhajtású kivitele is lesz, előbbiből 130 g/km alatti széndioxid-kibocsátású takarékos változatot is bemutatnak. Az Evoque a világ 160 országában lesz kapható, és a liverpooli üzemben a gyártás beindítása ezer új munkahelyet teremt.
A negyvenedik születésnapra rendezett partin a Vogue magazin is közreműködött, értelemszerűen a várható célközönségnek számító hírességeknek mutatták be először az újdonságot. A hivatalos premier az októberi párizsi autószalonon lesz, ahol várhatóan további részletek is kiderülnek a Range Rover sportos újdonságáról.