Autóválasztó

hírek

Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól

2010. május 14.  |  Autóválasztó
Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól
Már megrendelhető az Infiniti első dízelmotoros modellje: a japán prémiummárka elsőként az FX szabadidő-terepjáróba építi be a 3 literes, hathengeres, 238 lóerős gázolajos erőforrást.

hirdetés

Az európai piac meghódítására indult Infiniti nem lehetne sikeres dízelmotor nélkül, ezért a Nissan prémiummárkája kifejlesztette saját hathengeres gázolajos erőforrását, amely már megrendelhető a magyarországi Infiniti kereskedésben is. A 3 literes, common-rail rendszerű, 65 fokos szögben álló hengersorú V6-os dízelmotor legnagyobb teljesítménye 238 lóerő, amellyel felveheti a versenyt a konkurensekkel. Az 550 Nm maximális nyomaték már a legjobbak közé emeli, ez ráadásul 1750-es percenkénti fordulattól elérhető.

Az FX30d névre keresztelt modell összkerékhajtású rendszert kapott, sebességváltója hétfokozatú automatikus egység. Ezzel a nagyméretű szabadidő-autó 8,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből százas tempóra, végsebessége 212 km/óra, míg átlagos fogyasztása 9 liter száz kilométeren. A 238 g/km szén-dioxid-kibocsátással éppen a riválisok között foglal helyet a dízel Infiniti. Az FX30d másik érdekessége, hogy sportos futóművel szerelt S modelljét aktív hátsókerék-kormányzással is felszerelték, ez eddig csak a nyolchengeres FX50 sajátja volt.


Dízellel is megmaradt az FX sportos vezethetősége

Az FX30d alapmodellje, a GT kivitel 16 374 000 forintba kerül. Ez a kényelemre hangolt felszereltség hűthető-fűthető, bőrkárpitozású üléseket, kanyarkövető bi-xenon fényszórókat, tolatókamerát és radart, kulcsnélküli rendszert, napfénytetőt, tempomatot és 20 colos könnyűfém kerekeket kap. A sportosabb S modell ára 17 416 000 forint, ez a fentieken felül aktív lengéscsillapító-szabályzást és hátsókerék-kormányzást kapott.

Újdonság a Premium felszereltség, amely mind a GT, mind az S modellhez elérhető, ebben közel minden rendelhető extra benne van, mint például az adaptív tempomat és ráfutásos balesetre figyelmeztető rendszer, a sávelhagyásra való figyelmeztetés, vagy éppen a 30 GB merevlemezzel ellátott navigációs-szórakoztató központ. Az FX30d a Premium felszereltséggel GT modell esetén 18, míg S modellnél 19 millió forintba kerül.

A dízelmotoros konkurensek főbb adatai

Audi Q7
3.0 TDI
BMW X5
xDrive30d
Infiniti
FX 30d
Mercedes
ML 350 CDI
Motor 3.0 V6 3.0 S6 3.0 V6 3.0 V6
Teljesítmény 240 LE 245 LE 238 LE 224 LE
Nyomaték 550 Nm 540 Nm 550 Nm 510 Nm
Gyorsulás 0-100-ra 8,5 s 7,6 s 8,3 s 8,6 s
Végsebesség 210 km/h 222 km/h 212 km/h 215 km/h
Átlagfogyasztás 9,1 l/100 km 7,4 l/100 km 9,0 l/100 km 8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás 239 g/km 195 g/km 238 g/km 235 g/km


Hozzászólások


Szóljon hozzá!
Ön még nincs bejelentkezve. A hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon!

Még nincs hozzászólás

magazin

További hírek


Volvo Concept XC Coupé: jön az új XC90
Volvo Concept XC Coupé: jön az új XC90
2014-01-08 | Hamarosan leváltja első szabadidő-terepjáróját a Volvo, az XC90 utódjának formáját pedig egy háromajtós crossover kupéval vetítik előre. tovább...


Az oldal tetejére | Vissza a kezdőlapra


hirdetés


magazin


Galéria

Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól Infiniti FX30d: 16,4 millió forinttól

További információ
Infiniti M: dízel is lesz
Infiniti M: dízel is lesz Nagyautójával a három német prémiumgyártó népszerű terméke ellen indul az Infiniti. Az új M modell már nem csak hathengeres benzinessel, hanem dízelmotorral is kapható lesz, később hibrid is jön.
tovább...


Kapcsolódó hírek

Ajánló

BMW M3 és M4 Coupé: hathengeres turbóra váltott
BMW M3 és M4 Coupé: hathengeres turbóra váltott
2013-12-20 | Egyszerre mutatta be két új középkategóriás sportmodelljét a BMW: a lépcsőshátú M3 és a kétajtós M4 Coupé a nyolchengeres helyett kisebb turbómotort kapott. tovább...
Lamborghini Huracán: méltó utód
Lamborghini Huracán: méltó utód
2013-12-20 | A Gallardo továbbfejlesztésével született meg annak utódja: a Huracán elődjéhez hasonlóan V10-es szívómotort és összkerékhajtást kapott. tovább...
Mercedes-Benz C-osztály: az S-osztály kicsiben
Mercedes-Benz C-osztály: az S-osztály kicsiben
2013-12-20 | Nem csak formájával, hanem technikájával is az S-osztályt idézi a Mercedes-Benz középkategóriás újdonsága, a C-osztály negyedik nemzedéke. tovább...


katalógus


Autók a katalógusban

Ford Fiesta
Ford
Fiesta

2002-2008
Dacia Duster
Dacia
Duster

2010-
Alfa Romeo GT
Alfa Romeo
GT

2004-2011
Chevrolet Lacetti
Chevrolet
Lacetti

2005-2010

További autók a katalógusban


használtautó


Kapcsolódó hirdetések

Toyota Corolla 1.6 LINEA TERRA
Toyota Corolla 1.6 LINEA TERRA
1587 cm3, Benzin, 1999
569 000 Ft
Fiat Bravo 1.4 16V DYNAMIC
Fiat Bravo 1.4 16V DYNAMIC
1368 cm3, Benzin, 2007
1 550 000 Ft
Seat Ibiza 1.4 16V  Reference Klíma magyar
Seat Ibiza 1.4 16V Reference Klíma magyar
1390 cm3, Benzin, 2007
1 299 000 Ft

További hirdetések


Adja fel használtautó-hirdetését ingyen!


hirdetés

Autóválasztó
© 2005-2014
Fórum
Impresszum
Kapcsolat
RSS
Autómagazin Magazin
Hírek
Tesztek
Cikkek
Autókatalógus Autókatalógus
Böngészés
Keresés
Statisztikák
Használtautók Használtautó
Böngészés
Keresés
Új hirdetés