
Fiat 500C: 4,4 millió forinttól
Megérkezett a magyar piacra az idei kabriószezon egyik legvonzóbb újdonsága, a Fiat 500C, amely formájával és vászontetejével neves elődjét idézi, felszereltsége hiánytalannak mondható.
Vászontetejével az 1957-es elődöt idézi az új Fiat 500 nyitott tetős változata. Az 500C tetőoszlopai megmaradtak, ezzel a kiskocsi merevebb a hasonló méretű kabrióknál, ám a teljes hosszában hátrahúzható vászontető igazi nyitott tetős élményt kínál. A 3,55 méter hosszú, 1,65 méter széles és 1,49 méter magas 500C ugyanúgy négyszemélyes és csomagtere is hasonló méretű, mint az alapmodellé, a poggyászokat ráadásul összehajtott tetővel is könnyű elérni. A kalaptartóra 45 ezer forintért fix szélterelő kerül, a hátsó ablak üvegből készült, és a poggyászokat összehajtott tetővel is ugyanolyan könnyű elérni. Az 500C színei közül kiemelkedik a gyöngyház fehér és piros, amelyért 210 ezer forintos felárat kell fizetni, ugyanennyibe kerül az igényes bőrkárpit, míg a vászontető fekete, piros és elefántcsont színben kérhető.
A nyitott tetős Fiat 500 egyféle, Lounge felszereltséggel kapható, ára 800 ezer forinttal haladja meg a zárt tetős modellét, így az alapváltozat 4 400 500 forintba kerül. Ezt 1,2 literes 69 lóerős benzinmotor hajtja, de a csukott modellhez hasonlóan kérhető az 1,4 literes 100 lóerős benzines, illetve az 1,3 literes Multijet dízel 75 lóerővel, vagy az újonnan fejlesztett kivitel változó geometriájú turbóval és 95 lóerővel. Start-stop rendszer a két benzineshez 70 ezer forint felárért kapható, a kisebb dízelhez nem érhető el, a 200 ezer forinttal drágább erősebbhez azonban széria-felszerelésként jár, akárcsak a koromszűrő. Ez a 200 Nm nyomatékú dízel modell 10,7 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége 180 km/óra, míg átlagos fogyasztása mindössze 3,9 l/100 km. Oldal- és függönylégzsák, valamint vezetőoldali térdlégzsák minden modellhez jár, míg az ESP csak a 100 lóerős benzineshez, a többinél 60 ezer forint felárat kell fizetni.

A tetőoszlopok a helyükön maradnak, csak a vászontető csúszik hátra
|
A számos kiegészítővel egyedivé tehető 500C xenon fényszórója 200 ezer forintba kerül, az alapáron 15 colos könnyűfém kerekeket 10-20 ezer forintért lehet más mintájúra, vagy 40 ezerért 16 colosra cserélni. A Bluetooth kihangosító és USB aljzat széria, akárcsak a tolatóradar. A benzines modellekhez 260 ezer forintért lehet automata sebességváltót kérni. A Fiat 500C a kabriószezon kezdetétől, áprilistól már rendelhető a márkakereskedésekben.
|