Sokáig gyártották az Audi középkategóriás modelljét, az A4 előző generációja 2000 őszén mutatkozott be. Pályafutása alatt átesett egy nagyobb modellfrissítésen, háromféle karosszériás családja több új motorváltozattal bővült.
Gyártása utolsó évében képest kissé visszaesett az Audi középkategóriás típusa iránti kereslet a magyar piacon, hiszen korábban az A4 volt a legnépszerűbb négykarikás, míg a 2006-os adatok alapján már az A3 viseli ezt a címet. Magyarázható ez azzal is, hogy az autó ekkor már pályafutása vége felé járt: 2000 őszén mutatkozott be a lépcsőshátú karosszériaváltozat, melyet 2001 nyarán követett az Avant kombi és a kabrió. A modellciklus felénél, 2004 őszén esedékes ráncfelvarráson az Audi többi modelljéhez szabták az A4 külsejét, ekkor kapta meg a nagyméretű hűtőmaszkot. Közvetlen konkurensei, a BMW 3-as és Mercedes-Benz C-osztály azóta megújultak, és az A4-est is modern utód váltotta fel.
Formaterv, helykínálat
Alig érezhető, hogy az A4 több mint hat éve kapható, hiszen a középkategóriás Audi formája időtállóra sikeredett. Nemcsak kívülről tetszetős, de utastere is teljesíti a prémium kategóriában elvártakat. Helykínálata elöl bőséges, hátul már szűkösebb, a csomagtér kapacitása megfelelő, bár utóbbi inkább a lépcsőshátúra igaz. Az Avant kombi rakterének lehajtott hátsó ülésekkel mért 1185 literes kapacitása arra utal, hogy ezt az autót nem csomaghordásra szánták. A kabrió kivitel vászontetős és négy személynek kínál helyet.
Motorválaszték, vezethetőség
Motorjai nem keresztben, hanem hosszában kerülnek beépítésre, a paletta négy-, hat- és nyolchengeres erőforrásokat is tartalmaz. Az 1,6-os benzines belépőmodellt csak ára miatt érdemes választani. Sokkal jobban megy a régi 1,8-as és az új 2 literes turbó, vagy a 3,2-es V6-os. Az RS4 csúcsmodellt 420 lóerős V8-assal szerelik, ami kombi és kabrió kivitelben is kérhető. Változott a dízelkínálat, a szerényebb teljesítményű kivitelek mellé megérkezett a 170 lóerős 2 literes, illetve 180 lóerős lett a 2,7-es hathengeres gázolajos. Az erősebb motorokhoz választható quattro összkerékhajtás, dupla kuplungos automatizált váltó S-tronic néven, illetve a Multitronic fokozatmentes váltó, amely állandó fordulatszám mellett az áttétel folyamatos változtatásával gyorsítja az autót.
Törésteszt, statisztikák
Töréstesztjét hat éve végezték megfelelő eredménnyel, a megbízhatósági statisztikán az új modell jól szerepel, míg a vevőelégedettségi listán helyezése átlagos.
2010-07-27 Audi A7 Sportback: praktikus kupé nagyobb méretben
Az A5 Sportback után bemutatta második ötajtós kupéját az Audi. Az A7 Sportback az A6 és A8 közötti piaci rést tölti ki, azoknál sportosabb és egyedibb megjelenésű négyüléses autó. tovább...